Beesteledett. A nagyváros utcáin, egész napi kánikula után tüzeltek a járdák, házfalak, mint a jól befűtött kemencék. Ezer reklám ragyogott, a sárga villamosok sápadt fénybe öltöztették ablakaikat, a karcsú kandeláberek fényei is kigyúltak a parkban. Fojtogatón meleg levegőben valami édes, erős illat terjengett. Egy öregember ült a parkban a padon, s nagyokat szippantott a levegőbe. - Estike ! - motyogta aztán hitetlenkedve - Hogy került ez ide ? Elfordult az illat irányába, s kutató pillantást küldött a bokrok közé. A kis virág ott lapult a közelében, apró virágai kikandikáltak a termetes bokor mögül. Mindketten idegenek voltak abban a környezetben. A kiskertek kedvelt virága éppúgy, ahogy a gyűrött arcú, ősz öregember. Aki látó szemmel ment el a padja előtt, igencsak elcsodálkozott, annyira nem illett a jövő-menő városi emberek közé. A nagy meleg ellenére nyakig begombolt kabátkát viselt. Olyanformát, mint amilyet az idős parasztemberek hordanak népviseletként a délalföldi falvakban. Fekete volt rajta minden, kicsit avítt, színehagyott fekete. Mellette pihent a kalapja a pad ülőkéjén, sok évet megélt, viseltes volt már az is. Ült az öregember a padon, s az estikéhez beszélt. -Idehozott a kósza szél?... Megkapaszkodtál, gyökeret eresztettél. Még szerencse, hogy nem néztek gyomnak, nem téptek ki tövestől... Neked jó, mert tudatlan vagy ! - mondta nagyot sóhajtva, s szomorú hangon folytatta - Nem tudod, hogy élhetnél máshol is, csendes kis falucskában, portújkák és szegfűk között... Nekem is volt estikém a kertben. Annak nem kellett szomjaznia. Na, várjál csak ! Majd hozok én neked valahonnan egy kis vizet... - mondta, s felemelkedett. Indult volna vizet keresni, de a park apró kavicsokkal borított útján két termetes rendőr tűnt fel. Visszahuppant a padra, s kezébe vette a kalapját. Forgatta aztán zavarában, míg elvonultak előtte. Csak akkor sóhajtott fel, mikor látta, hogy kifelé mennek a parkból. Korán lélegzett fel. A rendőrök megálltak, mint akik tanakodnak valamin, aztán visszafordultak. Mikor megálltak a pad előtt, az öregember nyugtalanul nézett fel rájuk. Fel is állt, mint aki éppen menőfélben van. - Jó estét! - köszöntötte az idősebb rendőr - Levegőzünk?! - Adjisten! Pihengettem egy kicsit. A fiatalabb rendőr némi kötözködéssel a hangjában azt mondta: - Aztán miért nem otthon pihenget, papa? Késő van már a nézelődésre. Az öregember feltette a kalapját, s indult volna, de a fiatalabb rendőr hangja megállította. Mitől lett ennyire sietős? Ha már ilyen szépen összetalálkoztunk, mutassa csak az igazolványát! - Nem követtem el semmi rosszat ...- tiltakozott halkan az öreg, de azért kigombolta a kabátkát, s elővette az okmányt. Az idősebb felé nyújtotta, mint aki nem bízik a fiatalban, s magyarázón mondta - Itt lakunk, abban a nagy házban, a park mögött. A fiaméknál vagyok. Ott a sarokban, ahol világítanak az ablakok. - Ezt higgyük is el, papa? - kötekedett megint a fiatalabb, míg zseblámpa fényénél olvasták a bejegyzéseket. Utána azzal folytatta- Itt más áll. Hogy van ez akkor? - Mondom, hogy a fiaméknál vagyok...- kezdte újra az öreg, s elcsuklott a hangja. Az idősebb rendőr nyugtatón mondta: - Semmi baj, bátyám, ha úgy igaz, ahogy mondja. Akkor csak mulasztást követtek el, mert nem jelentkezett be. Vagy csak vendégségben van? Az öregember megrázta a fejét. - Nem, végleg. Vagyis, úgy volt, hogy végleg itt maradok. De most már..., - Most már nincs úgy? - csapott le rá a fiatalabb rendőr hangja - Talán bizony éppen most indult világgá? Az öregember lehajtotta a fejét. A két rendőr összenézett. Az idősebb rátette kezét az öreg vállára. - Mi a baj, bátyám? Beszéljen bátran. Miért üldögél ilyenkor itt? Nem jó a gyerekeknél? Az öreg keserveset sóhajtott. Elnézett a kivilágított ablakok felé, s halkan dünnyögte, de így is hallatszott, hogy remeg a hangja. - Ők nem tehetnek róla. Jót akartak. Azt akarták, hogy ne legyek egyedül, de nem lehet az öreg fát átültetni. Nem lehet. A fiatalabb rendőr új ábrázatot öltött, még a hangja is megváltozott. - Nono, papa! Azért nem kell ennyire elkeseredni. Neki ne menjen már a nagyvilágnak. Az én nagyszüléim is felköltöztek faluról, és ha nem is mindjárt, de azért megszoktak. Feljöttek utánunk, tudja?! - Falusi vagy te is? - tegezte le hirtelen az öreg, s hozzátette- Nem gondoltam volna. - Pedig az vagyok! - mondta a fiatal rendőr vigyorogva, s rákacsintott a társára - Járőrtársam is. Igaz, Pista bá? A másik is mosolygott. - Vagyunk egypáran, az biztos...Mikor hozták fel a gyerekek ? - Van annak már egy hónapja is. Elvittek az állatkertbe, meg a vidámparkba. Egész nap meg egyedül vagyok. Ilyenkor se érnek rá. Mind rohan nézni a televíziót. - Azért akar világnak menni? Mert ugye, azt akar?! - firtatta a fiatal rendőr, s leült a padra, mint akinek más dolga sincs. Az öreg is leereszkedett, s felé fordulva mondta: - Gondoltam, kimegyek a vasúthoz. Testvérhúgom azt mondta, hozzá mindig mehetek. - Nem is szólt, bátyám, hogy eljött? - ült mellé most a másik is. - Úgyse hallották volna meg! - sóhajtotta az öreg sértődötten - Lehet is azokkal beszélni! - Hát arra nem gondolt, hogy megijednek ? Szeretik magát, ha egyszer azt mondja, hogy jót akartak. Így nem szabad eljönni tőlük...- mondta az idősebb komolyan, s rábeszélőn folytatta - Vissza kellene menni, és beszélni velük. Vagy mi beszéljünk velük inkább? Az öregember szaporán ingatta a fejét, tiltakozott erősen. -Még hogy rendőrt vigyek rájuk?! Becsületes emberek azok! Megijeszteni se akartam őket, de ha egyszer nem tudok megszokni. Ezt már kétségbeesve mondta. A fiatal rendőr a kezére tette a kezét. - Papa, hallgasson ránk. Menjen vissza szépen. Mondom, az én öregeim is így voltak vele, de aztán megszoktak. Meg, ha mondom! Már levetették a hacukát is. Ha látná őket, el se hinné, hogy nem városiak. - Hova való vagy? A fiatal rendőr tétovázott, aztán azt mondta: - Az Alföldre... Ahova maga! - Faluba? - Abba hát. Egy egészen kicsi faluba...- mondta, s hirtelen mással folytatta. - Minek van ilyen erős illata? Érzi maga is, Pista bá? Valami kölnit dobhattak el, vagy a szép lányok sétálgatnak erre?! ...Na, mi lesz, papa ? Hazakísérjük? Az öreg felállt, s újra nemet intett. - Visszatalálok magam is. - mondta, s kezet nyújtott az idősebb rendőrnek, a fiatalnak meg azt mondta - Na, isten megáldjon! Üdvözlöm az öregeket. Hanem, te aztán már jó régen eljöhettél abból a faluból, ha nem ismersz rá az estike illatára. Az idősebb rendőrre rájött a nevetés, s elfordult kissé, a fiatalabb meg hebegve mondta: - Estike?! Az volna? Az öreg nem felelt, csak kalapjához érintette az ujját, s botorkálva elindult a park mögötti nagy ház irányába.
