Az ember zaklatott álmaiban gyakran jár ismeretlen helyeken, idegen házakban. Részt vesz az ott élő emberek életében anélkül, hogy tudná, hogy került oda, kik azok, akiknek az életébe belépett, mi köze van hozzájuk. Ilyen az álom természete. Ha ez a valóságban is megesik vele, több mint különös. Veronkának fájt a háta. Amolyan bujkáló fájdalom volt, hol a lapockájánál, hol a gerincénél jött elő, s éjjel nem hagyta pihenni. Az orvos adott rá valamit, de nem használt. Mikor kifogyott a házi szerekből is, elhatározta, hogy elmegy ahhoz a csodadoktorhoz, akiről a szomszédasszonya mesélt. A szomszédember piacra járt abba a városba, s elvitte alkalmi fuvarral. Kivitte a kertvárosba az orvos házáig, ott letette azzal, hogy dél körül majd érte megy. Úgysem végez előbb, mert a csodadoktornál mindig sokan vannak. Veronka öt perc alatt végzett. Gondolkodhatott aztán azon, mit tegyen délig. Mivel a várost nem ismerte, s attól tartott, a kertvárosba sem találna vissza, jobb híján a közeli utcákban sétálgatott. Nyár vége volt, szokatlanul hideg, az eső is szemerkélt. Ilyen időben az ember legszívesebben begyújtana a kályhába, mert kívánja a meleget a hirtelen jött őszben. Veronka is fázott. Csak a természet nem vett tudomást a nyár végéről, a kiskertek pompáztak a drótkerítések mögött. Nézelődött egy ideig, aztán nem volt maradása a hidegen szemerkélő esőben, s elindult fedelet keresni. Ott nehezen megy az ilyesmi, ahol csak családi házak sorakoznak. Nem talált alkalmas helyre, de egyszer csak megpillantott egy táblát az egyik családi ház ablakában " Ez a ház eladó! " felirattal. Hirtelen jött ötlettel gondolta, megnézi az eladó házat. Ha ügyes lesz, akár egy órát is eltölthet bent. Talán még fel is melegszik egy kicsit. Megnyomta a csengőt. Kócos nagylány nyitotta az ajtót ; elnyűtt, piszkos melegítő volt rajta, nem illett a csinos házhoz. A lány barátságtalan arccal, kedvetlenül méregette, s mikor megmondta, hogy háznézőbe jött, még barátságtalanabb lett. Majdnem rávágta a szép míves kiskaput. Aztán meggondolhatta magát, mert nyitotta újra, de csak annyira, hogy lapjával elfért mellette. A nyitott teraszig nem szólt hozzá, ott is csak annyit mondott, hogy várjon, szól az apjának. Sokáig várt, s közben nézelődött. Bentről is szép volt a ház. Nagy üvegajtó nyílt a teraszra. Mintás, aranysárga üveg ragyogott benne, s a nagy szemű ablakok sötétbarna, modern keretből néztek a szépen gondozott kertre. A kertet már az utcáról is megcsodálta a veretes drótkerítésen keresztül. Üde volt a pázsit, még nem érintette meg az Ősz lehelete, a kis virágágyásokban rózsafák támaszkodtak a fehér karókhoz. Minden karó tetején egy-egy színes üveggömb volt, rózsaszín, sárga, kék, s halványzöld, bepárásodtak a szemerkélő esőben. Kellemes látvány volt a gondozott kert. Azon kezdett gondolkodni, vajon mennyit kérhetnek ezért a szép házért. Majdnem elfelejtette, hogy miért is jött valójában. Negyvenes éveiben járó férfi lépett ki a teraszra, frissen borotvált arcán zavar ült. Veronkát illendőn köszöntötte, s megkérdezte: - A ház miatt jött csakugyan ?!...Meglepett, mert öt perce sincs, hogy kitettem a táblát...Hát akkor, tessék, jöjjön beljebb! Veronka magában ezzel magyarázta a kócos kedvetlenségét, korán jött, talán rosszkor is. Azért elfogadta a megnyitott ajtót, s törölgette a lábát szorgalmasan. Az ember rámordult, hogy ne fáradjon, nem érdemes. Nem tudta mire vélni, míg beljebb nem lépett. Elképesztő rendetlenség fogadta. Ilyen elhanyagolt lakást még nem látott. A fehér ajtókon fekete ujjnyomok virítottak, a parkettán megszáradt, sáros lábnyomok éktelenkedtek, s mindenfelé szétdobált holmik összevisszasága. Ahogy beljebb mentek, a nyitott fürdőszobaajtóban egy fiúcska ült a kövön, alig volt rajta valami ruha, maszatos konzerves üveget nyalogatott éppen. Az ember felrántotta a földről a kezénél fogva, s magukkal vitték a belső szobába. Ez nappali lehetett, televízió volt benne, szép világosbarna bőrgarnitúra nagy fotelekkel, kényelmes kanapéval: a berendezés majdnem úri volt, de a felfordulás ott is ijesztő. Viszontlátta a kócost újra, akkor már a kanapén ült, csecsemő volt a karján, az is maszatos volt fülig. A kanapé mellett szőke, kövérkés asszony állt, hálóingben volt, akkor kapta magára a pongyoláját. Ajtók nyíltak a nappaliról, az egyik ajtóban megjelent egy öregasszony görbebotjára támaszkodva, hajában égnek álltak a hajtűk. Délelőtt tíz óra volt, s ez a család éppen csak felkelt. Veronka zavarban volt, halkan köszönt, de senki sem fogadta. A kövérkés asszony mérgesen förmedt az emberre. - Minek ez a cirkusz? Gyerekes dolog volt kitenni a táblát, mert a ház nem eladó. Senkit sem kell bolondítani vele! - De eladó! - vágott vissza az ember indulattal - Megmondtam, hogy eladom, ha nem tértek észhez! Tessék jönni, körbevezetem! - Nem megy sehova, mert nem eladó! - mondta harciasan az asszony. - De jön, mert eladó! - kiáltotta az ember gesztikulálva - Méghozzá olyan potom áron, hogy a bolondnak is megérje, mert eladom a fejetek fölül, ha egyszer nem tudjátok megbecsülni! - Megver az Isten, ha megteszed! - Már megvert! - Mintha ránk gyújtanád! - Még arra is sor kerülhet! - kiáltotta az ember fenyegető hangon, s hozzátette keseregve - Elegem van már ebből a vircsaftból! Elegem van, érted? Elegem! Jöjjön, asszonyom! Veronka nem tudott lépni hirtelen. Elképedve hallgatta őket, s gondolta, hogy ezt jól kifogta. Tragikomikusnak érezte a helyzetét. Belecsöppent egy harag szülte ötlet kelepcéjébe, s szabadulni sem tud, mert az ember megragadta a karját. Azért próbálkozott. - Alkalmatlan, amint látom. Talán majd egy más időpontban. - Nem! - kiáltott rá az ember indulattal - Most vezetem végig. Nézzen szét, és ha tetszik, megegyezünk! Veronkának melege lett. Kezdte látni, hogy innen nem szabadulhat egykönnyen. Mégis reménykedni kezdett, mikor a görbebotjára támaszkodó öregasszony megszólalt. - Térj észhez, fiam! Ezt nem így kell elintézni! Az ember arcát elöntötte a pír. - Hallgasson, anyám! Most már hallgasson! Eleget duruzsolta a fülembe az ellenkezőjét...Gyerünk, asszonyom! - mondta, s megindult előre. Nyitotta maga előtt sorra az ajtókat. Veronka kénytelen volt utána menni, mert látta, hogy az ember remeg az idegességtől, nem akarta feszíteni a húrt. Gondolta, hamar körbejárnak, s menekül aztán egy " gondolkodom még rajta " ígérettel. Három szobán mentek keresztül. Mindenütt a felfordulás volt az úr. A kövérkés asszony, s a kócos a gyerekekkel szorosan a nyomukban volt. Az öregasszony is utánuk kopogott a görbebottal. Az ember benyitott a konyhába, émelyítő szag fogadta őket. Veronka nézte, merre menekülhetne, de nyomult utána a család, kénytelen volt beljebb menni, s a végén beszorult a tűzhely és a konyhaszekrény közé. Onnan nézte az embert. Az megállt az asztal előtt, s elkínzott arccal mutatott a töméntelen mosatlan edény felé, kezével közben dobálni kezdte az asztalon lévő mindenféle hulladékot. - Látott már ilyet? Ugye, nem? Ennyi asszony mellett szégyen és gyalázat! Hiába kérem őket, falra hányt borsó. Hevernének délig, a ház pedig szalad. Mindent elborít a mocsok. Nem szégyellitek magatokat? Hány napos ez a mosatlan edény? És ez a hulladék? Mikor volt krumpli ebédre, tegnapelőtt? Az asszony kesergett. - Az agyadra ment a harag!- mondta, aztán támadásba ment át - Szégyellhetnéd magad te is ezért a cirkuszért. Másnál is van mosatlan edény. Ha nem tetszik, mosd el magad. Senki se akadályoz benne, csak tessék ! Az ember feje bíborvörös lett. Elbődült, mint egy oroszlán. - Én mosogassak? Az én dolgom? Három asszony mellett az én dolgom? Én világéletemben elvégeztem a magam munkáját. Nézd meg a kertet! Nem elég a munkahelyem, és ami a ház körül van, mosogatni is nekem kell? Ezt a házat a verejtékemből építettem nektek, de nem becsülitek meg. Hát ebből nekem elegem van! Nem bírom tovább. Eladom, és mindenki menjen, amerre lát, de nem lesz a koporsóm, nem!...- nyögte, s a hátát a falnak vetette. Az arca megváltozott, a szája mozgott még, de szavak helyett már csak valami hörgésszerű hangokat hallatott, s lecsúszott a fal mellett a kőre. Az asszony sivalkodni kezdett, a kócos Veronka kezébe nyomta a maszatos csecsemőt, s kirohant. A gyerekek úgy ordítottak közben, ahogy a torkukon kifért. Veronka látta az emberen, hogy nagy a baj. Kicipelte a gyerekeket a konyhából, birkózott a nagyobbal, mert ment volna az anyja után. Néhány perc múlva ott volt a kócos a csodadoktorral, de elkéstek. Az ember meghalt a nehéz szagú konyhában, lent a hideg, mocskos kövön. Elszabadult a pokol. Az asszony a haját tépte, a kócos két kézzel ütötte a falat, s mindketten artikulátlan hangon zokogtak. Az öregasszony a konyhaajtóban állt botjára támaszkodva, úgy állt ott megfeketedett arccal, mint villámsújtott fa, s míg a fiát nézte, remegett a feje. Veronka dajkálta a gyerekeket, s hallgatott. Dél is elmúlt, mikor elszabadult a szerencsétlen családtól. Kirohant a kapun, azt sem tudta, kinek a házában járt, mégis gyászolt a lelke. Rohant az utcán, nem nézte, hogy merre. Az eső közben már szakadt. Siratta az Ég az értetlen világot.
